Május 1-jén hat fiatal lakónkkal részt vettünk a Kozármislenyi Majálison, ahol közösen diszítettük a régi néphagyományokat idéző májusfát, és részt vettünk a futóversenyen is. Minden fiatalunk éremmel és oklevéllel térhetett haza, ami hatalmas öröm és büszkeség volt számukra. Nagyon jól éreztük magunkat, a Kozármislenyi Művelődési Központ szervezői és a helyi közösség ismét példát mutattak összefogásból és befogadó készségből.
Hálásak vagyunk, hogy Kozármislenyben minden alkalommal nyitott és támogató közegben élhetünk, ahol a közös élmények valódi közösséget teremtenek.
2025.április 5-én, az Autizmus Világnapja alkalmából tartottuk meg a KÉK sétát, és idei évtől kezdődődően, az első KÉK jótékonysági futás eseményét.Reményeinket felülmúló részvétellel, összesen 239,68 km-t futottunk a Fészek lakóotthon javára.
Április 2-án az Autizmus Világnapján nagy meglepetés ért bennünket.
Dr. Pohl Marietta polgármester asszony és Pánovics András kabinetvezető meglátogattak minket, és egy tortával kedveskedtek ebből az alkalomból, a fiatalok nagy örömére.
Köszönjük szépen, hogy gondoltak ránk!
A szombati napon hivatalos keretek között megnyitottuk a Fészek- művészek rajzainak kiállítását a Balokány Liget Közösségi Tér épületében. Az időjárás is támogatott minket tavaszias meleg napsütéssel, a fiatalok megtapasztalhatták hogy milyen értéket teremtettek munkáikkal.
Nagyon köszönjük, hogy sokan elfogadták a meghívást, és velünk töltötték ezt az eseményt.
Nyitó beszédet mondott Zag Gábor alpolgármester úr a Pécsi Önkormányzat részéről, Varga Éva alpolgármester asszony a Kozármisleny Város Önkormányzata részéről, jelen voltak a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület képviseletében, és meghallgathattunk egy csodálatos duettet, Sóvári Zsuzsanna és Szőcs Attila művészek előadásában.
We use cookies and similar technologies to improve your experience on our website.
This website uses cookies and similar technologies. They are grouped into categories, which you can review and manage below. If you have accepted any non-essential cookies, you can change your preferences at any time in the settings.
These technologies are required to activate the core functionality of our website.
These technologies allow our website to remember your preferences and provide you with a more personalized experience.